egyre inkább érzem, hogy nem vagyok kompetens a gyere-hátra-ebédelni-típusú csicsergések témáiban, mint például hogy milyen jó és pihentető néha hazamenni a szülőkhöz a családi fészekbe, és én hogy tudok csak olyan ritkán, főleg, mert budapest és az hűha; hogy ki milyen diétát csinál épp, mert a vonalak fontosak; hogy ki milyen esküvőt szeretne, szépruhát, nagy lagzit, sok vendéget; hogy kinek a feleségét látta a múltkor a hajasnál, amikor ezt a frizurát csináltatta épp; hogy milyen kis helyesek a frissen újított rattan sarokszennyesek, milyen drága volt a műfű a loggia-ra, és milyen jó lenne beige mozaikcsempét meg calvados színű konyhaszekrényt találni, mert az ülőgarnitúra is beige színű, viszont a lába calvados, és ahhoz mennyire passzolna. életidegen dolgok ezek nekem.

mit kéne vajon? hogy noha budapestet szeretem, azért járok haza egy-másfél havonta, mert két otthon töltött nap alatt annyi elfojtott agresszió, düh, undor és destruktív gyűlölet halmozódik fel bennem, ami után kell három hét, hogy nagyjából helyrejöjjek annyira, hogy legyen erőm újra elviselni anélkül, hogy beleőrülnék, és akkor már szeretném kicsit jól érezni magam, úgyhogy egyre csak halogatom?

hogy szarok a diétádra, úgyse hízom, aggyákóbászt?

hogy az elmúlt cirka tizenöt évben egyszer voltam csak fodrásznál, szalagavatóra kontyot csináltatni, és majdnem visszamentem másnap levágni a csaj kezét, mert a  'vágnikellavégéből, nem, demuszáj, mondomnem, dekell, NEM, dekülönben, oké3-5centimax, inkábbkettő, méginkábbegyse' - egyeztetés után cirka tíz centit lenyesett belőle, és amúgy anyám vágja, mert mást nem engedek a közelébe?

hogy nem, ismétlem, nem akarod tudni, mit gondolok a házasságról, arra meg pláne nem vagy kíváncsi, miért gondolom azt?

hogy itt nemhogy rattan szennyeskosár, de még mosógép sincs és a koleszba lógok át mosni?

hogy a calvados bazmeg az nem szín, hanem egy pia?!

szóval inkább csendben mosolyogni próbálok és amikor már szakadna a cérna és környékez a sikítófrász, kimenekülök rágyújtani, gondosan bezárva magam mögött az ajtót, csak mert 'nem akarom, hogy füstszagú legyen a ruhátok, lányok'. ha nem fájna ennyire a fejem, talán még vicces is lenne ez az egész.