jesszusom, nekem lebarnult a karom, meg a fejem, idejét se tudom, mikor volt utoljára ilyen. a lábam persze továbbra is hullafehér, ezzel kapcsolatban van egy elméletem egyébként, mármint a barnulási metódusommal. ugyanis az a helyzet állt elő sopronban, hogy több egymást követő napon is bent lődörögtünk a városban délben-koradélután, amikor persze a legkevésbé lenne szabad az embernek a napon skerázni, mi meg nanáhogyde, és a következő történt:
day one: össznépileg kimaradt a naptejjel bekenődés, mindenki leégett, kikéve engem, még a lábam se [nadrágszár felhajtogatva].
day two: naptej pipa, városba gyalog lemász, nap hátulról süt, váll leég, nadrágszár hosszúra engedve felejtődése okán lábon semmi változás.
day three: borult idő, naptej nuku, arc lebarnul [lábon ld. fentebb].
szóval szerintem a többéves mániákus napkerülés eredményezte fehérségem* annyira erős, hogy már visszaveri a napsugarakat is, mint a hó [d1], a naptej viszont aljas módon odavonzza és átengedi azokat [d2], és normális barnulásra d1 miatt csak szar időben és/vagy árnyékban vagyok képes. hát így.

*csak hogy érzékeltessem némiképp az alapállapotot: spongyabob múviból megvan az a rész, amikor a király korona [papírzacsi, miegyéb] nélkül mutatkozik és a fején seggreeső napsugártól elvakultan kap a szeméhez mindenki száz méteres körzetben, kopasz! kopasz!!!-t visítva? na, pont ilyen, csak az én esetemben fehér! fehér!!!-t sikít a nép.