tény, hogy egyszerű ember vagyok, de azért mindig érnek meglepetések. valamelyik nap az instant balatonparttá előléptetett koleszban iszogattunk páran, amikor az egyik fiatalember rémülten konstatálta, hogy szobájuk rendeltetésszerűen két fős lakóközössége hirtelen párszáz hártyásszárnyúval gyarapodott, amik a neonfény békés nyugalmában fürdőzve szinte beterítették az előtér plafonját és falait. pár perces masszív agytorna után megszületett a példátlan felfedezés: ezek a lefolyóból jönnek. alighogy ezt kimondta, elkezdett futni a következő program a koponya jótékony sötétjében, gombok nyomódtak le, apró ledek villantak fel, végeérhetetlennek tűnő számsorok cikáztak a képernyőn, zakatolt a gépezet, majd hirtelen csend lett, hősünk pedig üdvözült-bárgyú vigyorral körítve előrukkolt a fantasztikus megoldással: ott van az a befőttesüveg-kupak. tegyük rá és ragasszuk le!
...hogy ez nekem nem jutott eszembe. bazmeg.
...hogy ez nekem nem jutott eszembe. bazmeg.
