megdöbbentő és félelmetes, hogy az igazán ostoba embereket mennyire-mennyire pofonegyszerű manipulálni. nem valami etikus dolog, abba kéne hagynom a kísérletezést. unottan pöckölgetem a hullámokat, bizonyítgatom a privát káoszom elméletét, oké, beismerem, nem volt szép dolog, akkor ezt most kicsit nem. most egy kicsit mást. langyos este, fülledt bolt, mesterséges, hideg neonfény, sorbanállás. előttem törékeny, szőke lány pakol a szalagra, ásványvíz, lehajol, megpillantom a türkiz vállpántos felső gyűrődése alól egy pillanatra kikacsintó porcelánfehér mellét; újabb mozdulat, egy doboz magnumutánzat-jégkrém, apró, halvány mellbimbója van. mögöttem hangosan nyerítő fiúkák, odahallgatózok, nem, nem vették észre, olcsó bort vesznek olcsó kólával estére, play gomb tövignyomva, sztorizás. valakinek a csaja leszopta a magasabbikat, hjajdeméghogy, irigykedésbe fojtott röhögés az alacsonyabbik végről, milyen nyelve volt baszki, milyen torka, hahha, hogy otthagyta utána, főjön a levében, fellengz a magas közel két méterről, hülyeribanc, mondják, ordenáré, recsegő vihogás ismét, előre figyelek a tetszetősebb pillanatkép felé, gyümölcsjoghurt, finom kék csipke a ruha szegélyén, következő vásárló tábla, angyalmosoly. rakja el a vett holmikat, közben pakolom a szalagra a magamét, a pénztárosfiú se vette észre, lecsúsztál róla, rossz szögben ülsz barátom, ez a hétköznapi csoda az én kisajátított szappanbuborékom marad. amúgy nem is kívánom a cigit, csak az ötpercnyi felelőtlenség vágya hajt ki a kék füstbe szabványóránként, meg az útikalauz, mostanra viszont besötétedett, úgyhogy komoly szarban vagyok.