alapvetően semmi bajom a buzikkal. a leszbikusokkal se. lehet, azért, mert liberális-forma családból származom, bár az ilyesmi sosem volt komolyabban téma otthon. azokkal sincs semmi bajom, akik nem szeretik a homoszexuálisokat, egészen addig, amíg nem akarnak meggyőzni arról, hogy nekem is utálnom kéne mind, különben egy utolsó legalja selejt vagyok. akkor az vagyok. olyasmi dolog ez, persze csúsztatásokkal, mint nálam a pókfóbia - oké, lehet kicsit betegnek tartom, ha valaki szereti azokat a nyolclábú szörnyetegeket, de attól még nem bélyegzem deviáns hulladéknak, mert tudom, hogy az utálatom az én pitiáner félelmeimből táplálkozik. egyszerűen ki nem állhatom, ha valaki a számba akaja rágni megdönthetetlen, egyedüli igazságként a saját kényszerképzeteit, mert ha nem osztom a véleményét zsigeri gyűlöletét, akkor koncentrációs táborba meg duna fenekére velem, egyházi iskolába jártam hat évig, ne viccelj, volt ilyenre példa bőven. egyszerűen fogadd el, hogy nálam így, és ha nem sikerül, akkor én megyek erre, te menjél arra, szevasz.
viszont van az a típus, akitől a frász kiver: a seggfixált homofób. aki saját ördögi körében vergődve minden útjába kerülő csajt szíve szerint hátulról közelítene, emiatt végletekig frusztrált, ami persze látszik rajta, ezért rendre elkerülik a csajok, és mindeközben fröcsögve fúj a buzikra. az ilyenekről nekem mindig frank fitts ezredes ugrik be, egyszerűen félek tőlük. egy darabig hallgatom, mert velük ugye vitázni vagy eszmét cserélni nem, csak egyetérteni lehet, aztán, ahogy mind jobban belehergelik magukat, egyre inkább megrettenek és az első adódó alkalommal hanyatt-homlok menekülök a közelükből. nagyságrendekkel rosszabbak még a pókoknál is.