totális katatónia. semmi nem érdekel, már kapálózni sincs kedvem. teszek rá, nem adom le most a szakdogát sem, majd ősszel, én, a teljesítménykényszeres maximalista. nem érdekel. ijesztően természetesnek tűnő apátiával szarok az életem közepébe. kávécigi, teacigi, kávécigi, cigicigi. nézem a sárga mutatót, ahogy jár körbe, megint a hármashoz ér, tik-tak, hatos, tik-tak, kilences, tik-tak, tizenkettő, tik-tak, eltelik egy újabb perc, óra, nap, hét. gödör alja, szevasz, mekkorát nőttél a két hét alatt, mióta nem találkoztunk.
