furcsa, tegnap tudatosult igazán, de ha jobban belegondolok, már jó ideje azt mondom megyek vissza helyett, hogy megyek haza pécsre. jobb itt. nyugi van, k. mindig hazamegy, álomlakótárs komolyan. igazságtalan, hogy sose dicsérem. például olyan, hogy amikor télen elég keményen magam alá csúsztam néhányszor, olyankor mindig varrt nekem vigasztalásiból valami plüssfigurát, kacsát, vízilovat, hóembert, macit. tök megértő, jól lehet vele beszélgetni. mondjuk volt két évünk összecsiszolódni a koleszban. övé a nagyobb szoba, mert szeretek kuckózni. esténként, ha nincs egyéb dolog, kimegyek hozzá, bekucorodok a fotelba és beszélgetünk mindenféléről. csinálok neki forralt bort, cserébe ő főz nekem levest, tökéletes szimbiózis. meg ugye elviseli a hülyeségeimet, a felkelés utáni gorombaságomat, és ami a legjobb, megadja a létezésemhez nélkülözhetetlen egyedüllét- dózist is. szóval nekem összességében jó itt.