egyedül fogok megdögleni, az az igazság. bár nem zaklatott fel túlzottan a felismerés, tekintve, hogy többé-kevésbé tisztában vagyok a (nem)pasizási szokásaimmal, meg a párkapcsolati lápvidékeimmel. úgy csinálom, hogy ha neadj'isten megtetszik valaki, onnantól kezdve nem merek ránézni, még a környékére se, véletlenül se, ellenben igyekszem átlátszóvá válni és minél hamarabb elpárologni a helyszínről. ez a módszer roppant népszerűvé is tesz, mert így a delikvensnek semmi esélye nem marad kontaktépítésre (ha netán kiszúrt volna magának; persze ez a veszély azért az esetek többségében nem áll fenn, tekintve, hogy addigra már minimum félig elimináltam magam), de legalább beszari bunkónak fog tartani (mondjuk ebben nincs hiba). tudom, tudom, gyors végem lesz, ha így folytatom, vissza kéne vennem a tempóból, ez tényleg nagyon VAD, dehát egyszer élünk, ugye. meg ami még azután jön, hogy valakinek valahogy mégis sikerül a hajamnál fogva visszarángatni, mielőtt teljesen elillannék, hjaj. ócska kis akarnok vagyok, nem tudok játszmázni, összevissza csinálom a dolgokat, rendszerint pont nem úgy, ahogy kéne, szisztematikusan baszok el mindent magam körül, de legalább azt kitartóan. meg tudok röhögni magamon (idővel).
csábító, mi? na? ki vesz el feleslegül?
csábító, mi? na? ki vesz el feleslegül?