rettegés az életem itthon, kiújult a kör-parám is, a fél éjszakát végigrémálmodtam. álltam a budai skálánál a négyes végállomásán, amikor elhaladt mellettem két idősebb nő, pont arról beszélgettek, hogy nem is tűnt el a csaj, igenis valódi, öl, és egy csomó kútban ott van, van is módszer kikutatni. annyit csinálsz, hogy megdöntöd (?!) a kutat, és ha dől be az oldalán a víz, akkor bizony lakik az alján valaki. na, gondoltam magamban, hülyék ezek, kipróbáltam a saját kutammal, dőlt a víz, de semmi. aztán nemsokára szólt az egyik nő, hogy ott fekszik a víz tetején, odanézek és baszki tényleg, lebegett a piszkos fehér hálóingében, és szétterült a nagy haja. minden bátorságomat összeszedve lenyúltam a kút mélyére és kivettem (addigra nagyobb barbiebaba méretűre zsugorodott), és úgy féltem tőle, hogy a konyhaasztalhoz csapkodva szanaszéjjel vertem a fejét, de nem lehetett, mert gumiból volt az egész. és a feje mindkét oldalán volt arca. azt hittem, jó, akkor meghalt végre, de egyre csak újabbak jöttek, volt, amit ugyanígy szétvertem, volt, aminek kivágtam a szemét. az volt a legrosszabb, hogy valahányszor a kútba néztem, ott volt, sose fogytak el, és akárhogy fordítottam, mindig rám nézett, állatira féltem, soha senkinek ilyen szar álmokat.
megjegyzés: a kiváltó ok véleményem szerint az volt, hogy tehén barátom (a beteg állat) magára varratta a kiscsajt (kezében egy csecsemő csontvázával), a felkarja belső oldalára (annak ellenére, hogy nyíltan közöltem vele, sose leszek a felesége, ha megteszi). azt hiszem mostmár bátran kijelenthetem, hogy sokkot kaptam.