kismillió háklim van, tisztában vagyok vele. viszont van pár, amivel a környezetem is. például, hogy rühellem a késést. ha én képes vagyok a város másik végéről időben odavonszolni a seggem adott helyre, akkor ezt tőled is elvárom. tudod nagyon jól, hogy feszült leszek és eleve szarul fog indulni az egész.

másik ilyen rigolyám a könyveim. nem azok, amiket bármikor megvehetek, hanem a régiek, amiknek történetük van. mármint nem benne, hanem a tárgynak magának.

a harmadik, ha valaki nem őszinte. meg tudnám ütni az embereket olyankor.

a lényeg, hogy ha barátkozással meg kapcsolat-újrafelvétellel próbálkozol nálam, ne indíts húsz perces késéssel. ezek után ne valld be szemrehányó 'dehát rájöhettél volna'-pillantások közepette, hogy a könyvet, amit több, mint négy éve adtam kölcsön azzal a kikötéssel, hogy leszarom a szemed fényét, de ha annak a könyvnek bármi baja lesz, kitépem a szíved és megeszem vacsorára, három kibaszott hét után fennfelejtetted valami szutyok vonaton, és négy és fél éve a szemembe hazudod, hogy persze, megvan, hozom. a legkedvencebb könyvem volt, a története miatt. ezek után meg eszedbe ne jusson azt hajtogani, hogy 'hiszen az csak egy könyv', mert ha tényleg azt hiszed, hogy a barátom vagy, akkor tudnod kell, hogy az nekem KURVÁRA NEM CSAK EGY KÖNYV VOLT. anyád picsáját, azt.

ha meg valaki talált pécs-pest ic-n adott időben egy zabhegyezőt, piszkosfehér, a borítóján szótagonként elválasztva és egymás alá írva narancssárga alapon fehérrel a cím, meg egy alvadt vérfolt, az keressen meg és adja vissza, veszek helyette másikat neki. ha meg nem akarja és sunnyog, hát vakuljon meg az olyan és száradjon le a keze.