jaj. a tegnap pontosan annyira volt szar, amennyire a tegnapelõtt jó. pénteken kivágtattam délután a szigetre neck sprainre, tehén és döme úrfit meg elküldtem a búsba, nyígtak nekem a zene miatt, hátmondom évek óta árvakurva (höhö) szavam nincs a reggae-csõlátásotokra, csak nem megyek, ha nem érdekel, lehet fülfarokbehúzva kushadni, pont. a hammer sátorban egyszercsak mellettem termett szabika, koncert után az õ és barátai társaságában elfogyasztottam két sört, majd vissza a sátorba wmd-re, onnan meg pinkre, úgyse láttunk még olyat. még sör, majd eleredt az esõ, én pedig megindultam a belvárosba, hogy kirúgjuk a ház oldalát vele valami pankbuli alkalmából a tûzraktérben vagy hol. a bejárat elõtti kis csoportosulásban jóöreg zt pajtit véltem felfedezni, és tényleg. aztán bementünk, de leszbikus zombi nácik helyett leszbikusok és meleg fiúkák tucctuccpartijába csöppentünk. vodka, további sörök, nevetgélés, igazán jó volt. aztán megint eleredt az esõ, behúzódtunk a tetõ alá, majd megérkezett gy. és g., és van egy pont, ahonnan nekem majdnem teljes a képszakadás. rémlett valami, hogy táncoltunk k.o.val (?) és hanyattestem és bazinagyot szóltam. azt hittem, ezt csak álmodtam, egészen addig, amíg ma anyám fel nem fedezett egy meglehetõsen lila foltot a gerincem mentén. hoppáré. meg az is rémlik, hogy elindultunk és mi mentünk elöl, meg hogy utazunk valami éjszakain, és akkor hirtelen felindulásból egyszercsak leszálltam. nem tudok rájönni az okára, akkor biztos jó ötletnek tûnt. meg még utána hívott g., hogy hülye vagyok (tudom), meghogy az a busz a nyugatihoz ment volna, akkor megijedtem és vettem egy éles balos kanyart. az utolsó emlékem, hogy battyogok egy tök kihalt utcában egyedül, és teljes delíriumban rötyögök magamon, hogy mennyire részeg vagyok, de legalább jókedvû.
fogalmam sincs, hogy jutottam egyébként haza. a nadrágom alapos átvizsgálása után azonban bátran kijelenthetem, hogy legalább nem négykézláb. állítólag beszélgettem is anyámmal amikor hazaértem. de hogyafaszba jöttem haza? mindenestre vicces este volt, nagyon jól éreztem magam, megismétlendõ. bár lehet, legközelebb nem kéne takonyrészegre inni magam, mert az mennyire nõietlen dolog, ugye-ugye.

ébredés után (valószínûleg még félrészegen) megrémültem, hogy jaj az esõkabátom nála maradt és hogy megyek így szigetre, telefon, nem, nincs ott, kimegyek az elõszobába kutyát gyurmázni, a kabát pedig ott lóg a fogason. szinte megrémültem, mondom jééé, anyám erre kissé gyanakvó hangon megkérdezte, hogy "miért, miben jöttél haza?". erre mégjobban meglepõdtem, mondom te beszéltél velem, neked kéne tudnod. erõsen megütközött.
délután pedig elkezdõdött a szenvedés. az elsõ hányást még próbáltam a másnapra kenni, bár eddig ilyen egyszer fordult csak elõ pályafutásom alatt. aztán a kilencediknél azt gondoltam, hogy ha kihányom a bûvöstizest, kihívom az ügyeletet, lõjenek be infúzióval és mentsék meg az életem. erre abbamaradt, szóval nem ápoltak markos mentõslegények. a fura az volt, hogy minden folyadék kijött belõlem, bármit ittam - gyümölcslé, tea, víz. amikor épp üres volt a gyomrom, akkor meg epe. fujj de nem szeretek hányni. mára annyi erõ maradt bennem, hogy a lakáson beüli távokon épp nem esek össze, úgyhogy tegnap volt sírásrívás, mert nem tudtam kimenni nin-re meg nevermore-ra. büdöskurvaélet, holnap valahogy ki kell vonszolnom magam. szóval ezek mennek meg a bárányfelhõk.