szappanbuborékfújás

hajnalig söröztünk kedves sz. barátommal. kiszámoltam (matekzseni-e vagyok), idén tíz éve, hogy ismerjük egymást. az a jó vele, hogy évente egy-két alkalommal, ha találkozunk, és pont ugyanonnan tudjuk folytatni a beszélgetést, ahol egykor abbahagytuk, nincsenek felesleges üresjáratok, kínos próbálkozások. és persze a sörök többségét õ fizeti. elõször kiültünk az erzsébet hídnál leledzõ platán presszóba, aztán a vihar elõl bemenekültünk. mivel bent közel sem volt annyi hely, hamar bezárták a boltot, átvonultunk a gellért térre valami éjjelnappali bolt elé sört venni. onnan tovább a móriczra, akkor már nekem nagyon kellet, úgyhogy lehorgonyoztunk egy kocsmában, és ott is maradtunk hajnalig. jó volt beszélgetni, õ az utóbbi idõben az egyetlen olyan ember, akinek az élete érdekel annyira, hogy részegen ne kezdjek el picsogni, hanem rá figyeljek. és annyira jó volt, hogy van neki jó ideje már egy barátnõje és még mindig olyan szerelmes a lányba, hogy minden második mondatával hozzá kanyarodik vissza és mindenrõl õ jut az eszébe. igazán kíváncsi vagyok rá. hajnalban aztán villamosra szálltunk, aztán a buszmegállóban az üléseken állva vártuk a nyolcvanhatost, mert lent huzat volt és fázott a lábunk, pedig rajta cipõ volt. és megtudtam, hogy a légkondis járatok közül a zöld belsejûeknek mind nevük van. leszálláskor megnéztem, mi juditon utaztunk. hazaérve még volt bennem annyi alkohol erõ, hogy csináljak magamnak salátát, tojást is fõztem, kenyérkockákat is pirítottam hozzá, hihetetlen. szegénynek meg valahol a héven jutott eszébe, hogy nálam maradt a lakáskulcsa, úgyhogy még visszatámolygott érte félálomban. elõször a frász jött rám, azt hittem, betörõ, de azok nem ilyen álmatagok. miután elcsoszogott, jól bezártam az ajtót és bezuhantam az ágyba. legalább jó hûvös van ma, tetszik ez az idõ, süt a nap, fúj a szél, friss a levegõ. kéne valamit csináni.