leülök ide mindig, próbálnék valamit, de nem megy. lendületbõl írnám, hogy nem történik semmi, pedig de, csak összeszûkült a tudatom, bekuckózta magát a homlokom mögé és nem hajlandó tudomásul venni a környezetembõl semmit.
elszoktam budapesttõl, légkondícionált bkv-buszon utaztam ma, elképesztõ. persze volt olyan idióta, mindig van olyan idióta, aki nem képes felfogni, hogy ha légkondi van, ablaknyitás nincs, hiába mondta be a hang jópárszor, csak 'tépte, mint floki a lábtörlõt'. (aki kitalálja, honnan idéztem, nyereményt kap. bab, neked nem ér.)
kimentünk anyámmal az ázsia centerbe. még jó, hogy nem ruhát akartunk nézni, akkor valószínûleg nagyon kétségbeestem volna. annyi szín, minta, fazon, anyag, és mégis mind ugyanolyan. a hatalmas épület pedig szinte kongott az ürességtõl, mennyi felesleges négyzetméter.. viszont vettem viccesgagyi hátizsákot voltra ezerkéccázé', elnyûni meg ráülni. és láttam, hogy úgy locsolták a szökõkutat (!) vízpermetezõvel, mint a füvet szokás.

a kutya folyamatosan csipogtatja a csirkét, errõl jutott eszembe: mások is utálták oviban azt a bizonyos "csip-csip-csóka" nevû kínzómechanizmust? emlékszem, én szívbõl gyûlöltem, mindig menekültem, ha felhangzott valahol az az összetéveszthetetlenül idegesítõ dallam. és pontosan ezért ha elkaptak néha egy ilyennel, sokszor jobban megcsípték a kézfejem, bepótolva az elmulasztott alkalmakat is. olyankor azt is utáltam, aki a kezemet fogta épp.

asszem felmegyek a döggel a várba sétálni.