nos mit is, mit is... az egész hétvégében talán az volt a legjobb, hogy végre nem volt körülöttem ember, végre volt idõm és alkalmam gondolkodni a dolgaimon, és végre nem gondoltam szinte semmire a pár nap alatt, csak zombultam a vonaton, a villamoson, a tv elõtt, a kocsiban, az utcán, a liftben, a hídon, a parton. most kicsit jobb.
valami azért mégse hagyott nyugodni. tudniillik, hogy az egyes ember jelleme genetikailag mennyire meghatározott. hogy mennyire befolyásolják a jellemben gyökerezõ alapvetõ döntések a sorsot és az életutat. és hogy így közvetetten mennyire vonható felelõsségre mindezért az, amit akaratunkon kívül, biológiailag elõre meghatározottan hoztunk magunkkal ebbe a világba. ahogy szétnézek a szûkebb-tágabb környezetemben, sajnos azt kell mondjam, sokkal inkább reménykedem a nemleges válaszban, mint amire a tapasztalatok következtetni engednének. nem tudom, sírjak-e, vagy nevessek.
de legalább pénteken tehén cimbi csinált nekem kijevi csirkemellet. merthogy én minden negatív szemléletmódommal és világundorommal együtt vagyok szerethetõ, de méginkább etethetõ. és persze módfelett éhes.
ha pedig nem merült volna le az elem a fényképezõgépben, most mellékelném budapest legvidámabb közlekedési lámpájának a képét, dehát. majd legközelebb.