szappanbuborékfújás

elmesélem milyen az én formám. névnapomon alig három óra alvás után felkelni, vizsgázni menni. a buszról leszállva elszakadt a papucsom pántja. szóval eltipegtem félmezítláb suliba, egyik épületbe vittem vissza jegyzetet, át a másikba, ott kaptam másik jegyzetet, be a harmadikba, fel a hideg lépcsõn. megfázva, félmezítláb. vizsgát megírtam, körbekérdeztem mindenkit, van-e pillanatragasztója, a technikusokat, a fénymásolót és a tanárt is beleértve. (félmezítláb.) semmi. de a tanár legalább jól kiröhögött. vizsga után megtudtam, hogy a másik tárgyból, ahol vérgeci a zh és mindenki bukik, valami phd-s volt bent, mert a tanárt ledöntötte a lábáról egy jól idõzített nyavaja, és a jól felkészült diákság úgy puskázott, ahogy nem szégyellt. márpedig nem szégyellt. hurrá. orrlógatva elbattyogtam félmezítláb az árkádig, ami kb. egy buszmegállónyi táv, hogy én most aztán papucsot veszek, ha addig is. ugyanolyat akartam, persze nem volt méretben. végigjártam szinte minden boltot (félmezítláb), vagy túl drága, vagy kényelmetlen, vagy csúnya, vagy nem csúnya, de nem tetszik a színe (ergo nem fekete), vagy csak annyira húzta az eladó a száját amikor fel akartam próbálni a mezít-lábamra, hogy még. oké, perszehogy retkes volt a lábam, pécs egyik legforgalmasabb helyén tiperésztem végig, de mégiscsak pénzt szándékoztam elkölteni. kapja be az ilyen. a retkes kis lábujjaimat, azokat. aztán végre-valahára találtam egy viszonylag vállalhatónak minõsíthetõt, méretben, leárazva. megvettem, örömködés. az árkádból kilépve pedig az elsõ pár méteren beleléptem a vadonatúj csilli-villi papucsommal egy rágógumiba. koliba visszaérve gondoltam lemosom magamról az "út porát", fáradt vándor, én. a vizet meg elzárták. és nem megyek este toy dollsra mert haldoklom. hát ilyen az én formám.