nos igen, szép hosszú "hétvége" volt. március 14 szerda: reggel három óra szunyás után kel, spuri vontahoz, otthon irány lakás, fürdik - átöltözik, irány doki, vizitdíjjal szerencsétlenkedik, udvaron eldugott automata nemtalál, nagynehezen morcosnõvérnél befizet. két órát vár, egészséges, kijövet (4kor) telefon: "-itthon vagy? -ja. -öt oktogon." egy semmiresem-elég-de-semmittenni-kurvasok óra, hazamegy, átöltözik melegebb ruhába, indul, sose késik de most fog, stresszel, telefon: késés, õk is, megkönnyebbül. jön tehén és a kedves ünnepelt, szülinapos no1. kocsmába beül, emberek érkeznek, tömeg, erõsen kopaszodó csaposlány, sunyi pénzes retrós arcok saját piájukat fizetni nemakarás, hõbörgés. boc felajánlotta, menjek ki vele csepelre, megünnepelni kisveres fennállásának huszonakárhanyadik évfordulóját -> szülinapos no2. én meglepetten: hát az még él??? meg a többi is? wáhhá évek óta nem jártam csepelen, pedig régen szinte második otthonom volt. hát menjünk baszod, uccu. kiérve nosztalgiahullámok, átalakulásokon való meglepõdés. ("miii? hogy a tantéri éjjelnappali már nem az?! miiii?? hogy egyik se?!?!...). célobjektum közelítése, zajok. rég látott ismerõs arcok. heh. vicces-furcs érzés. sorra. pécsi peti megcsináltatta a fogát elöl - szerfelett megdöbbenés. zt betegesen félt anno a tûtõl, ehhez képest most totál ki van varrva és csak a fején cirka 20 piercing csillog. a "sztárallûrök" azért maradtak, csak változtak az idõvel. a régi "nekem van a legszebb tarajam és a legrondább barátnõm" életérzést felváltotta a kugli fej, svájci sapka és susogós, szigorúan sötétkék-piros nike naci. merthogy újabban az éva vermuth helyett az "ultra vagyok - fíling" a menõ. aztán ott vala mostmár rövidhajú, de még mindig durvaszemöldökû imi, aki csípõbõl leandizott, én nem túl udvariasan helyreigazítottam, és mivel jólelkû gyerek, meghívott kárpótlás-sörre. velem lehet tárgyalni kéremszépen. no meg a feles, aki mostmár bevallottan zoli (és szobafestõ) és ugyanolyan szakadozottan beszél és ugyanolyan hülyeségeket, és még külsõre is ugyanolyan, csak neki sincs már taraja. öregszünk no. de ott voltak az "igazi" öregek is akik viszont semmit de semmit se változtak. lonnán hálós felsõ, a rezes fején meg ugyanaz a kisiús vigyor. kisveres, az ünnepelt - még mindig télennyáron háromnegyedes gatyában mászkál és ugyanolyan hangos és idegesítõ. és végül de nem utolsó sorban zsolti, a dobos. kb 15 éves koromban igen rövid életû plátói szerelemnek is csak jóindulattal nevezhetõ rajongásszerûséget tanúsítottam irányába, aztán jött sok más ilyen, aztán összejött egyik barátnõmmel, én pedig életem elsõ komolyabb kapcsolatával, aki mellesleg jó haverja volt, szóval ennyi. és így is maradt meg az emlékezetemben. és furcsállottam is, hogy miért kérdezgeti, hogy holnap mit csinálok, meg minek mondja annyiszor, hogy hosszú az út nekem onnan haza éjjel. tyûbazmeg mondom magamban a feltûnõen sokadik ilyen után, ez akar valamit. fura érzés volt. egyfelõl jólesõen birizgálta a hiúságom, hogy nah, ezt is megértük, mit hoz az élet. másfelõl megsajnáltam szegényt. az az érdekes, hogy állati jóképû kölök, ritka fajta, akire azt szokás mondani, hogy rendes, de minden szótagot külön hangsúlyozva. mert tényleg korrekt. és szerencsétlen mindig kifogta a legnagyobb ribancokat és azokba õrült bele. és most, bõ négy év nemlátás után fura lemondó szomorúságot láttam rajta. legszívesebben megsimogattam volna a lelkét és örömmel néztem volna végig ahogy határozottabb körvonalat ölt. de ez nem az én dolgom, úgyhogy csak fogtam magam és csendben mosolyogva elindultam az éjszakai felé.