szappanbuborékfújás

annak ellenére, hogy a standard tuskóságot szerethető tulajdonságnak tartom, sőt, a következetlen és alkalomszerű faragatlanság kifejezetten dühít. biztos bennem van a hiba.

 

lehetnék olyan, mint amilyen valójában egyáltalán nem vagyok.

vagy nem, de tulajdonképpen mindegy is, mindig marad egérút. óvatos, finom kézzel kell összerendezni a kettőt, figyelve az egyensúlyra, és akkor nem lesznek se idegtépő végletek, se üresen kongó, nagy szavak, se bosszantó, pukkadásig fújt érzéslufik, és jó lesz. aztán csak állok kint a fél-langyos alkonyatban a korlátra támaszkodva, szívom a cigit, a lassan örvénylő varjúfelhőbe bámulok, leszívom, kifújom, elnyomom, bejövök, becsukom, megsimogatom, kitöltöm, megrendelem, elindítom, befejezem, és akkor jó.

 

persze, rúgjak abba, aki segíthetne kikászálódni innen, hogyne. legalább holnap majd okkal érezhetem magam genny alaknak. szararc vagyok, tudom.

 

de ha még egyszer megnyitok random egy blogot, és az csurig lesz hárompontokkal, úgydögöljekmeg felkeresem a gazdáját és hókonbaszom szívlapáttal. ha nem találod a szót, maradj inkább kussban basz.szad.meg.

 

gyanúsan antihétfőként indult a nap, sejthettem volna. a bajom azzal, ha valaki hülyére vesz és még csak nem is rosszból csinálja, hogy utálni se tudom érte. mindegy is, unaloműzésnek kiváló volt. oké, akkor elő a szokásos forgatókönyvet: tudomásul veszem a harmadik deci vodkát, aztán nagylevegő, benzin, gyufa. só. strigula.

unod már a zeneblogot? elhiszem. elhiszed, hogy leszarom?

 

őrületbe kerget az állat a legújabb sztárallűrjeivel. ha nem vagyok itthon, szétteríti a szemetes tartalmát a szobában, ha a szemetes üres, kiügyeskedi a szekrényajtót és szanaszéjjel hordja a ruháimat, ha ki van tiltva éjszakára, akkor meg a konyhában borogat fel mindent, amit ér. igen, ki kell zárni újabban, ugyanis tíz-tizenegy körül valami megnyom rajta egy gombot és onnantól kezdve ORDÍT. próbáltam becsapni, hogy ha azt hiszi alszom, majd abbahagyja, hát lófaszt, legjobb esetben nekiáll szíjjelszedni a laptopot vagy a fotelt, olyankor első körben kizárom a szobából, aztán kettő körül ez tudatosul benne és megveszekedett ajtókapirgálásba kezd, akkor kikúrom abból a szobából is. ma reggelre pedig felfeszítette valahogy a spejzajtót, az ott fellelhető ötkilós macskaalom zacskóját ízekre szedte, a tartalmával pedig hibátlan, egyenletes rétegben beterítette a fél konyhát. fogat mosni se hagy, feszt a számba akar mászni közben, lenyalogatja a fogkrémet a mosdókagylóról, hiába próbálom lepöckölni onnan, aztán meg van lepve, hogy fosik.

a golyóknak _menniük_kell_.

 

lehetõség szerint próbálok úgy élni, hogy igyekszem nem tenni olyat mással, amit nem kívánnék magamnak sem, hol jobban sikerül, hol kevésbé, a tegnap estét viszont képtelen vagyok  belegyömöszölni ebbe a rendszerbe, minden sosevoltmég-szürrealizmusával együtt sem, hogy pokol, vodkák, ködbenséta, ürmös bor, rocky horror picture show, áfonyapálinka, a tudat, hogy minden kiderül egyszer és remélem ki tudja magyarázni majd, különben elõbb-utóbb lebukás lesz a vége, mert a ruhaletépés közben valahogy leesett a legkedvencebb villás gyûrûm és nem találtuk meg és olyan tényleg senki másnak, hogy szökõkúttá lettem, és hogy egyedül azért érzem magam szar alaknak, mert pici lelkiismeret-furdalásom sincs, mert egy pillanatig sem rombolni, szétszedni, bántani akarok, csak volt egy klassz péntekem. ideje továbbállni.
szia, nem tudom, ki vagy te, aki a bõrömbe bújtál, ha gondolod, gyere máskor is, majdcsak megleszünk valahogy.

mindent túl, az a baj. másik napon, tiszta fejjel persze nem is tűnik olyan szörnyűnek ez az egész. akkor most irány a pokol.